Már kiskoromban a Hungária Isztambul slágerére ráztam a pelenkás seggem.

A zene végig elkísért az eddigi utamon.

Mire kijártam a 8. osztályt, már túl voltam néhány iskolabulin, farsangon és házibulin, ahol én voltam a hangulatfelelős.

Jenei Imre volt az első DJ, aki nagy hatással volt rám, nagyon tetszett a zenei stílusa, a bulik hangulata.
A középiskolai és a főiskolai évek alatt sok-sok iskolában, több klubban és kocsmában volt lehetőségem zenét szolgáltatni.

Volt, hogy Rock kocsmában csináltunk Rap Party-t a dunaújvárosi A 8. Nap nevű rap formációval.
Volt, hogy tinibulikon zenéltem a barátaimmal szerda és/vagy péntek délutánonként.

Dolgoztam több évet rádiós műsorvezetőként a dunaújvárosi Rádió 24-nél. Kezdetben szombat esténként (Szombat Esti Frász), majd pénteken, végül keddenként jelentkeztem saját műsorral, a Bulizónával az FM 102.9-en.

A főiskolás éveim alatt rezidens voltam kettő dunaújvárosi szórakozóhelyen. Ez volt a Juharos (később Zero Music Pub) és a Vészbejárat időszaka. Ezeken a helyeken kedden, szerdán és szombatonként is volt alkalmam zenélni. Ekkor ismerkedtem meg Ferenczi Tamással, Géczi Lacival, Bogó Gáborral, Papp Zsolttal, Novák Zoltánnal. Nekik is köszönhetem, hogy azzá lettem, aki most vagyok.



A főiskola és a rádiós korszakom befejezése után a Retro műfaj, valamint az esküvői DJ, Születésnapi DJ szerep kapott nagyobb hangsúlyt az életemben az előző időszakhoz viszonyítva.

Azóta is ezzel foglalkozom.

 

A főbb állomások a DJ tevékenységem során:

2002-2007: Juharos- Zero Music Pub- Vészbejárat- Dunaújváros
2002-2007: Rádió 24 FM 102.9 műsorvezető- Szombat Esti Frász, Bulizóna- Dunaújváros
2005: IHM (Informatikai és Hírközlési Minisztérium) e-Magyarország Tábor- Sátoraljaújhely
2008: EFOTT- Rádió 24 FM 102.9 műsorvezető- Dunaújváros
2002-2007: Sport Beach & Deszkás Grillterasz- Speaker & DJ- Gárdony
2002-2010: Retro DJ- Dunaújváros, Apostag, Dunavecse, Szalkszentmárton
2007-2009: Rally & Autocross Speaker- Dömsöd & Bugyi
2010-: Retro DJ, Születésnapi DJ, Esküvői DJ- Országszerte
Például: Kecskemét; Kerekegyháza; Kistarcsa; Dunaújváros; Jakabszállás; Kiskunfélegyháza.

Kapcsolat:

Magic Retro Team
Meleg István
+36-20-536-4300
melegistvan (kukac) gmail.com

Magyar Lemezlovas Egyesület

Copyright

Copyright © 2024 Magic Retro Team. Minden jog fenntartva.